Így csináljuk mi…

BAHUL KRISZTINA:

Abban a tudatban és meggyőződésben éltem, hogy az én immunrendszerem erős és legyűrhetetlen. Ritkán voltam beteg, a szokásos téli influenza járvány is volt, hogy évekig elkerült. Mígnem egy autoimnun betegség egyik napról a másikra ledöntött a lábamról, és átvette az irányítást a mindennapjaim felett. Természetesen ennek kialakulását hosszú évek előzték meg és így visszatekintve a figyelmeztető jeleit is látom ma már. Az autoimmun betegségekben a védekezőrendszer a szervezet ellen fordul. Az immunrendszer zavarát fedezhetjük fel, amely tükörként mutatja a tudatalatti összekuszálódott szálait az “én” és a “nem én” kérdésében. A határok elmosódásának következtében az immunrendszer tévesen önmaga, saját sejtjei ellen támad, idegen betolakodóként azonosítja. Ugyanúgy, ahogy mi is önmagunkat bántalmazzuk a szemrehányásaink által, haragunkat befelé, önmagunk ellen fordítva. Ezen előzmények vezettek arra az útra, ami az öngondoskodásról, önbecsülésről, öntáplálásról és öntiszteletemről szól. A táplálkozásomat helyeztem új alapokra, ezen belül is a fő fókuszom jelenleg a mikrobiomom helyreállítása. Erről bővebben olvashattok az interjúimban. Kialakítottam egy reggeli energetizáló tornagyakorlatot is, amit beleépítettem a napi rutinomba. Kreatív energiáim egy új szerelemben bontakoznak ki, ami nem más, mint a szövés. Hosszú út vezet a bezárt nádszál életből a saját erőmhöz való újbóli kapcsolódáshoz. Vagyis az Egész-séghez!

DIMÉNY ORSOLYA:

Én úgy vigyázok az immunrendszeremre, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, figyelek a folyadékbevitelemre (napi 2-3 liter), rendszeresen szedek vitaminokat (főleg C-vitamin). Ezen kívül folyamatosan tanulom magamat, követem a fizikai aktivitásomat, az alvásminőségemet, relaxálok, hogy minél könnyebben tudjam kezelni a stresszes időszakokat.

HYROSS KATA:
Mit teszek az immunrendszerem erősítéséért?
1. Lomtalanítás.
Szerintem nagyon fontos – immunrendszert kímélő és erősítő módszer – a környezetem, a lakásom, az életterem lomtalanítása, megválni minden olyan tárgytól, amit évtizedek óta nem használok, csak a helyet foglalja és nyomaszt az ilyen tárgyak tömege.
A lomtalanítás persze eléri a kapcsolatokat is, mind a nem kívánatos fecsegő kollegák, folyton negatív barátnők, panaszkodó szomszédasszonyok „kilomtalanítása” az életemből és felváltani számomra gondolkodásmódban, érdeklődésben közelálló társakra.
A lomtalanítás következő fokozata az, mikor használjuk Hófehérke fésűjét, azaz átfésülöm a gondolataimat. Megszabadulok a régóta bennem zakatoló, sehova nem vivő gondolatoktól és helyére a hálával teli gondolatokat pakolom.
2. Táplálás.
Mivel táplálod magad? Ez a kérdés időről-időre felmerül bennem, hiszen mindig is fontos szerepet töltött be az életemben a főzés, az etetés, a táplálkozás. Kíváncsian figyeltem az újabb és újabb étkezési trendeket, kipróbáltam a legmodernebb eszközöket, eljárási módokat. Élelmiszervegyész családban nőttem fel és így szinte kisgyerekkortól természetes volt számomra az élelmiszerek tudományos alapokon nyugvó megközelítése, a feldolgozás és tartósítás. A biológia és a kémia nálunk szó szerint a konyhaasztalon hevert napi szinten. A konyhánk sok esetben kísérleti laboratóriumként működött. Lehet, hogy ez is közrejátszott ahhoz, hogy különös affinitással rendelkezem az ízek, az ételek harmóniája iránt. Néhány éve szoros barátságot kötöttem a Tejúttal, vagyis kitanultam a kézműves sajtkészítői mesterséget. A megbízható helyről származó házi tej és tejtermékek fogyasztásával – előnyben a kecsketej – sokat tehetünk az immunrendszerünk megtartásáért. Régen Magyarországon a tüdőgondozók mellett mindig volt kecskefarm, amelyek friss kecsketejjel látták el a betegeket. Sok esetben a gyenge, fejlődésben visszamaradt kisgyerekeknek az orvos kecsketejet ajánlott és lássatok csodát, a gyerek néhány hónap alatt általában utolérte társait. Igen, igen! Eszem jómagam is kecsketejes sajtokat és tömöm vele a családomat!
A táplálás témakörében meg szeretném még említeni a következő aspektusokat, amik az életemben az utóbbi években igencsak a felszínre kerültek, mint megvizsgálandó és helyrerakandó feladat: öntáplálás, öngondoskodás, öntisztelet. Mennyire figyelek magamra? Mivel „etetem” magam? Mennyire gondoskodom valóban magamról? Mennyire figyelek oda a szükségleteimre, akár fizikai, biológiai, akár lelki szinten? Idén elkezdtem a mindenmentes befőzéseket (nincs benne se cukor, se tartósítószer), a fermentált zöldségek készítését és fogyasztását. Igyekszem házi, vegyszermentes termékeket vásárolni, a kertemben nem permetezünk és gyomirtót sem használok, kenyeret nagyon ritkán eszem, ha igen, kizárólag hosszú kovásszal készítettet.

KIS ADRIENN:
Amikor anyává válunk, a legjobbat akarjuk nyújtani a gyermekeinknek. Sokan beleesünk abba a csapdába, hogy miközben mindennek utánaolvasva tudatossá igyekszünk válni az új kihívások terén – elnyomjuk az ösztöneinket. Hisz az orvos, a védőnő, a tapasztaltabb szülők bizonyára jobban tudják… nem is beszélve a családunkból hozott mintákról.
És elveszünk a rengeteg információ sodrában.
Olvassunk, beszélgessünk, hallgassunk, de figyeljünk közben éberen a belső hangunkra. Mi az, amivel azonosulni tudunk, mi az, amivel kapcsolatban aha-élményünk van, amiben hiszünk… arra lesz a mi személyes utunk. Nekem ilyen élményem volt a homeopátiával és a borogatásokkal – több apróbb betegség mellett kétéves kislányom tüdőgyulladását sikerült antibiotikum nélkül kikúrálnom.
De azt is megtapasztaltam, hogy fel kell ismernem a magam és egyes módszerek korlátait – tályogos mandulagyulladásnál nem volt helye alternatív kísérleteknek, homeopata gyerekorvos szavára – akiben bíztam – azonnali műtét. Hit és rugalmasság. Eszerint próbálok élni.
Ma már kamaszok a gyerekeim.
Ovis-kisiskolás korukban minden ősszel echinacea-kúrával készítettem fel immunrendszerüket a védekezésre. Mára, úgy tűnik, megerősödtek. Ha mégis felüti a fejét egy-egy megfázás az iskolakezdés stresszes időszakában, akkor vitaminokkal, egészséges táplálékkal, homeopátiaval és sok pihenéssel hagyom őket felkészülni az új kihívásokra.



RAPAI CSABA:

Apa, már megint mesét írsz?
Igen, most egy újat, hogyan gyógyítsunk meg egy beteg kisgyereket, meg ilyenek.
Na, akkor feltétlen írd le, hogy mennyire buták a felnőttek – mondta a kisebbik lányom. – Hogy sokkal fontosabb az, hogy hogyan ne legyen beteg egy gyerek. Ki kell menni vele friss levegőre ha esik ha fúj és akkor megedződik. És jókat eszik, alszik utána. Ez kell nekik.

Megígértem neki, hogy leírom. Pont így csináltam én is velük. Emlékszem mikor nagyon nyirkos, csúnya hideg, őszi időben kimentem velük az utcába pocsolyázni, esőnadrág, esőkabát, gumicsizma felszerelésben. Senki nem volt kint rajtunk kívül. Csupapiros volt az arcuk, s folyt az orruk és hideg volt a lábuk, de boldog a fejük. Így mentünk be, forró levest enni. És így teltek a napok a hetek a hónapok. Voltak betegek, sokszor, óvodás korban is még, de egyre gyorsabban gyógyultak, maguktól. Mindig kértünk segítséget, ha baj volt, jó ha látja szakember, de egyre erősebbek lettek. Vannak kedves történeteim a múltból. A doktor nénink sokat tapasztalt, régi vágású, vidéki orvos volt, a szó nemes értelmében. Tényleg nem írt fel feleslegesen gyógyszert. Egyszer mikor egy csúnyább megfázása volt a nagyobbik lányomnak, mondta, hogy figyeljünk rá az éjjel mert lehet kruppos rohama is akár,  de semmi izgalom, csak nyissam rá a hűtő ajtót, az jót tesz neki. Hát pont így lett, ahogy mondta. Hajnali kettőkor kutyaugatássezrű hangra riadtam a gyerekszoba felől, odaszaladtam, de próbáltam higgadt lenni, követtem az utasítást. S tényleg, ahogy bedugtam a fejét a hűtőbe hirtelen jobban lett. Kissé csodálkozott, de nagyon boldog lett mikor meglátott benne valamit:
Tudududá!  – kiáltott fel.
Hát igen, kénytelen voltam adni neki egy túró rudit ha már észrevette.
Megelőzöm, ahogy tudom. Szeretgetem, mikor rossz neki. Mesélek, hogy felvértezze magát az életre. Így csinálom én.


SZABÓ VIRÁG: Az egészségtudatos életmód mindig is gyakorlati szinten érdekelt, de (talán túlságosan is) megszállottá benne akkor váltam, amikor megéreztem a szívem alatt a gyermekemet. A születése után hatalmas áldásként éltem meg, hogy évekig anyatejjel táplálhattam őt.
A hozzátáplálás szintén izgalmas kaland volt, emlékszem, esténként mindig átszámoltam, kapott-e elegendő vitamint és ásványi anyagot a napra; szünet nélkül egészséges recepteket vadásztam neki. A mai napig hajlamos vagyok erre – közel öt éve minden nap szánok időt arra, hogy tanuljam a szerető-támogató gyermeknevelés csínját-bínját.
A kicsi lányom egyébként imádja a gyümölcsöt, a zöldségekkel is egyre barátságosabb viszonyban áll, és hároméves koráig nem kapott fehér cukrot. Az óvodai étkeztetés és a rendszeres ovis szülinapi tortázás sajnos erőteljesen ellendolgozik annak, amit az egészségtudatos szülők szeretnének, így én az otthoni táplálásban igyekszem megteremteni a harmóniát.
Nálunk az is természetes, hogy együtt vetjük el a zöldségmagokat, figyeljük a növekedést, leszedjük és előkészítjük, megfőzzük a termést, majd jóízűen elfogyasztjuk a belőle készült ételt. Érdekes, a bolti paradicsomot például nem eszi meg a gyermekem – az általunk termeltet két marokra falja! És az is biztos, hogy a közös konyhai munkának köszönhetően a négyévesem készíti a legfinomabb tápióka pudingot a világon! Múlt heti kérdése pedig: “Anya, miért van ennyi nem egészséges étel a bolti polcokon? Az emberek nem értik, hogy nem jó ez nekik?”
Víztisztító van a konyhánkban, ahhoz ragaszkodtunk. Vegyszereket igyekszem nem használni a háztartásban.
Hidegben, hóban, esőben – télen és nyáron, rohanunk a kertbe, a természetbe! A pocsolya-parti, gumicsizmában kötelező, ahogyan a sarazás is. Televíziónk nincs, marad a közös játék a hosszú téli estékre 🙂
Igyekszünk pozitív gondolkodásra nevelni őt, jó példát adni neki az érzelmek kezelésében. Mozgunk rendszeresen. És mesélünk, játszunk, beszélgetünk, öleljük egymást, sokat-sokat-sokat. Vitamint is kap, imádja, kéri rendszeresen a csipkebogyó teát, mézzel.
Saját immunrendszer-védelmem egyszerű: anyaként nem lehetek beteg…:-) Persze, segítene a több én-idő, az most nincs. Amúgy pedig az egészséges táplálkozás az, ami támogat a túlzsúfolt mindennapok túlélésében, és a csöndemben való alámerülés, a folyamatos igény, illetve gyakorlati lépés a fejlődésemben, az alkotás, az önmagamhoz való hűség.

VISSZATÉRÉS A TARTALOMJEGYZÉKHEZ