Mese a kommunikációról

Kis Adrienn és Rapai Csaba írása

Fejezetek a gyermeknevelésből

1.

Péntek este volt, Rezső a kanapén ült, mint aki jól végezte dolgát. Mondjuk jól is végezte, eladott a héten öt házat. Ötöt! Van, amikor egy egész hónapban nem sikerül ennyit, hát persze, hogy örült, és persze, hogy el is fáradt. Leült végre a csendben, és kedvenc japán zöld teájába vágyott belekortyolni. Már éppen a szájához emelte a forró italt, érezte, ahogy a fanyar-kesernyés gőz átjárja végtagjait, és pont kezdett ellazulni, mikor valaki megrángatta a nadrágját. Ijedtében majdnem magára öntötte a teát. Egy pillanatra nem is tudta, hogy mi történik, de aztán észrevette őt. Gáborka, aha, emlékszem, persze, a kisfiam, már egész nagy, mennyi is, ja, kétéves, meg egy kicsi.

  • Na, szia öcsökös, hát mi újság? – kérdezte tőle kedvesen.

A kisfiú furcsán nézett rá, ahogy szokott, megrázta a fejét és azt mondta:

  • Neeeemússág. Apaépit, jácci – mondta teljes komolysággal, megfogta Rezső kezét, és elkezdte húzni a föld felé, ahol halomban álltak a különböző építőkockák.
  • Hát jó – vakarta meg Rezső a feje búbját és elindult. – Nézzük csak, hogy is kell ezt.

Meg kéne tervezni az épületet, nem, vagy te mit gondolsz?

  • Oooda, épít apa, naaagyot!
  • Neked tökmindegy mit, csak nagyot? Hát ez nem túl jó hozzáállás az élethez fiam.

De ha neked ez kell, akkor tessék!

És Rezső kissé ingerülten elkezdte pakolni egymásra a kockákat, amíg a torony olyan magas nem lett, mint ő maga. Gáborka csillogó szemmel figyelte, amíg csak készen nem lett. Rezső már-már megnyugodva szemlélte meg művét, hogy milyen szépet is alkotott, s büszkén mutatta be fiának.

  • Na, tetszik? Ez egy New York-i felhőkarcoló ám!

A baba odalépett az építmény mellé és egy ekkora gyerektől szokatlan sebességgel elkaszálta az egészet csípőmagasságban. Hatalmas robajjal borult le az építmény, kockák pattantak szanaszét. Gáborka önfeledt kacagással nyugtázta a tényt és kiabálta apjának:

  • Mééégggecceeeeeer! Újat!

Rezső első megdöbbenésében megszólalni sem tudott. Az asztalon hagyott kihűlt teájára nézett, majd megindult a konyha felé, ahol felesége, Lenke épp vacsorát készített. Megállt az ajtóban és nagyon komolyan ezt mondta.

  • Valami baj van a fiúnkkal Lenke, el kell vinni orvoshoz.

2.

  • Tudod Lenke, jó, hogy megfogadtam, amit az orvos mondott, Gáborkával és velem kapcsolatban. Jó ötlet volt ez az apák klubja, egész jó vagyok már az építőkocka újraépítésből, akár ötször is meg tudom újra csinálni! De azt mondják a többiek, lesz ez még több is. És én rajzolom a legszebb házakat.

3.

Péntek este volt, Rezső a kanapén ült, mint aki jól végezte dolgát. Mondjuk jól is végezte, eladott a héten öt házat. Ötöt! Van mikor egy egész hónapban nem sikerül ennyit, hát persze, hogy örült, és persze, hogy el is fáradt. Teája az asztalon árválkodott kihűlten.

  • Rezsőőő, Gááábor, Lillaaa készen van a vacsora! – kiabált Lenke a konyhából.

Senki nem válaszolt, csak a nappaliból hallatszott ki némi duruzsolásra emlékeztető hang. Pont készen lett a legóház, a vonatsínek meg úgy kanyarogtak, hogy csoda, hogy nem siklott ki a rajta száguldó mozdony. Vagyis pont kisiklott, ez volt a baj, és épp egy mentőautó szirénázott a sínek közt, Lilla irányításával, Rezső pedig a síneken hasalt és adta az utasításokat:

  • Jobbról lássanak hozzá, a fa mellé esett, csak egy sérült van, a mozdonyvezető.
  • Igen, már látjuk, sietünk – szólt Lilla, a mentős.

Lenke megállt az ajtóban és csak nézte őket.

  • Ki fog hűlni – mondta mosolyogva.
  • Jaj az nem jó, a meleg levest szeretem! – kiáltotta Lilla, és elfutott kezet mosni.

Már hárman az asztalnál ültek, de Gábor még sehol. Rezső csendben felállt és besétált a szobájába. Gábor épp egy teleírt papírt gyűrt össze és dobott a szemétbe, a sok papírgombóc tetejére. Csüggedten nézett apjára.

  • Apa, én nem értem a lányokat.

Rezső nem túl feltűnően elmosolyodott, és a lehető legnagyobb komolysággal válaszolt:

  • Holnap szombat. Menjünk el horgászni csak ketten és megfejtjük a titkot.
  • De én nem szeretek horgászni – felelte Gábor.
  • Akkor már ketten vagyunk – válaszolta az apja, majd nevetve fiára kacsintott. – Akkor
  • nem viszünk botot. A húgodnak amúgy igaza van, nem jó a leves hidegen.

Mikor az utolsó kanállal is legyűrték, Rezső hirtelen felpattant az asztaltól és kiszaladt az előszobába. Mindenki döbbenten nézte, hogy vajon mi lelte őt.

  • Majdnem elfelejtettem – mondta kissé feszengve. – Hát szóval, nem ilyen volt még
  • amikor megvettem, kicsit összenyomódott, de azért még biztos finom.

És odament Lenkéhez, kezébe adva a kissé viseltes marcipános bonbont.

  • Ezt nekem? – kérdezte Lenke meghatottan és viccesen egyszerre. – Miért, mert
  • finom volt a vacsora? – tette hozzá nevetve.
  • Nem, hanem azért, mert ma is volt – felelte Rezső.

KépForrás: Internet

TARTALOMJEGYZÉK