Jól szeretni

Kis Adrienn interjúja

Fotó: magánarchívum

“A szeretet csöndes és józan: nem ordít, nem liheg“- Jókai Anna

Sok szülő gondolhatja azt, hogy nem szükséges kifejeznie gyermeke iránti szeretetét, hiszen az úgyis magától értetődő. “Szeretlek téged” – sokak számára elcsépelt frázisként hangzik. Hogyan lehetne úgy értelmezni ezt, hogy mind a szülő, mind a gyermek számára egyértelmű legyen a szó mögötti tartalom? Hogyan kell jól szeretni? – kérdeztük Zsidákovits Sándorné Katalin óvónőtől, a szeretetnyelvek avatott ismerőjétől.

Sokan felteszik maguknak a kérdést: hogyan lehetnék jó szülő? Természetesen mindenkinek az a vágya, hogy jól tudja szeretni a gyermekét. A szeretet a gyermek jogos szükséglete és lássuk be, hogy a szülőnek is. Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a szülő szereti a gyermekét, a gyermek mégsem érzi ezt. A szülő egyre kétségbeesettebben próbálkozik, mégsem következik be az a nyugalom a szeretetkapcsolatban, amit várnak. Ilyenkor érdemes arra gondolni, hogy vajon a gyermek igényei szerinti szeretetet tudjuk-e adni?
Soha nem volt még ennyi információnk a témában, és soha nem volt még ennyire bőséges a választék a válaszok tekintetében. A szülők bizonytalansága éppen ezért talán soha nem öltött ekkora méreteket, mint manapság.

Pszichológiai vizsgálatok igazolják, hogy sajnos kevés gyermek érzi, hogy feltétel nélkül szeretik, és gondoskodnak róla. Pedig tudjuk jól, hogy a legtöbb szülő őszintén, van, aki a rajongásig szereti csemetéjét. Akkor mi ez az ellentmondás?

Elsősorban az, hogy kevés szülő tudja meggyőzően kimutatni, kifejezni érzéseit. Mert azt hiszik, hogy elég kimondani, hogy szeretlek, vagy erre nincs is szükség, hiszen azt hiszik, hogy a gyermek tudja – de ez nem így van! Rájuk elsősorban az hat, ahogyan viselkedünk, ahogyan cselekszünk irányukban.

A lényeg az, hogy szavaink mellett tetteinkkel is mutassuk a gyermeknek, hogy szeretjük. Nem kell attól félni, hogy megunja, hogy kinevet bennünket! Szüksége van rá.

A nevelésben MINDEN a gyermek-szülő szeretetkapcsolatán, mégpedig a feltétel nélküli szeretet kapcsolaton múlik. És ahhoz, hogy ezt érezze, az ő szeretetnyelvét kell beszélnünk. Azon a nyelven kell kimutatni szeretetünket, amelyet igényel és megért. A gyermeknek az otthon és a szeretet olyan, mint a táplálék – szüksége van rá, hogy testileg-lelkileg egészségesen legyen képes felnőni.

A szeretet kimutatásának mintáját mindannyian otthonról hozzuk. A gyerekek a szülőktől tanulják meg, hogyan kell szeretni. Vagy egyáltalán, hogy mi is az a szeretet. Óvodában pedig az óvó nénitől, dadus nénitől tanulja, hogy a szemüveges, kövér, lassú, akadozva beszélő, verekedős társát is ugyanúgy lehet szeretni, mint a magabiztos többieket. És jókat is lehet játszani vele.


Melyek az egyes szeretetnyelvek jellemzői? Hogyan ismerhetjük fel gyermekünk elsődleges szeretetnyelvét?

A szeretet kifejezésének több módja van, ezeket a módokat hívjuk szeretetnyelveknek. A szeretetnyelv lényegében kommunikációs forma: mindenki a saját nyelvén fejezi ki a szeretetét, illetve várja el azt a másiktól.
Minden gyermek meghatározott szeretetnyelven ért, amire szüksége van, hogy jól érezze magát, és hogy egészségesen fejlődjön. Ha feltöltjük ezt az érzelmi tankot, gyermekünk sokkal készségesebben fogja kéréseinket teljesíteni. Legyen szó akár tanulásról, szoba-rendberakásáról, szemét-levitelről… vagy bármilyen más egyéb, számukra kevésbé vonzó tevékenységről, azaz kötelességről.
Miután a kisgyermek elsődleges szeretet-nyelvét nem lehet egyértelműen megállapítani, legjobb, ha elhalmozzuk mind az öttel. Ha azonban megfigyeljük a viselkedését, hamar felismerhetjük a számára legfontosabb szeretetnyelvet. Természetesen egy szeretetnyelv dominál a gyermeknél, ezen tudunk vele kommunikálni. De ismernünk kell a többit is, hiszen életkoronként ez változhat. Az egészséges fejlődés szempontjából szüksége van időnként mindegyikre.

Kevés felnőtt képes erre, legtöbbünk csupán egy, legfeljebb két szeretetnyelven szokott kommunikálni.

A szeretetnyelvek tanulmányozása során arra a megállapításra jutottam, hogy a családban használt, és az óvodában használt szeretetnyelvek nagyon egybeesnek, más-más mértékkel, a családi, és az óvodai nevelés alapvető funkcióiból eredően. Ezért emelek ki egy-egy gondolatot az óvodában való használhatóságukról is.
Ha több gyermekünk van, lehet, hogy mindannyian különböző szeretet-nyelven beszélnek, tehát más-más módon kell közelíteni hozzájuk. Ezért van az, hogy egy családban ugyanazzal a nevelési módszerrel az egyik gyermekünknél sikert érünk el, a másiknál pedig egyáltalán nem. Hányszor hallottuk már ezt a mondatot: „Pedig én egyformán neveltem, egyformán szerettem őket!” Lehet, hogy nem így kellett volna. Hanem saját igényeiknek megfelelően.
Óvodában pedig még sajátságosabb a helyzet, hiszen jóval több gyermek szeretetnyelvét kell felismernünk. Kinek melyikre van a legnagyobb szüksége? Melyiken érzi, hogy szeretem, elfogadom, támogatom?

Bármelyik szeretetnyelv is jellemzi a gyermekünket, csakis a feltételek nélkülit szabad használnunk. Miért is olyan fontos ez?

Mert mindentől függetlenül szeretjük. Nem azért, mert megfelel a mi elvárásainknak, igényeinknek, hanem egyszerűen szeretjük, mert a mi gyermekünk! Nem számít a gyermek külseje, előnyös vagy előnytelen tulajdonságai, milyen képességei vannak, hogy fogyatékos-e, és azt sem nézzük, hogy hogyan viselkedik. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudatosítjuk benne a helytelen dolgokat, hiányosságait, de akkor is tudnia, éreznie kell, hogy szeretjük. És ezzel nem lehet őt elkényeztetni. Ez a szemlélet elsőre talán nem szimpatikus mindenkinek, de ki kell próbálni, még ha kezdetben nehéz is lesz a váltás. Nem mindig könnyű a rutintól elvonatkoztatni. Ha a gyermek azt érzi, hogy csak akkor fogadjuk el, akkor szeretjük, ha megfelel az elvárásainknak, akkor jogosan érzi azt, hogy nem is szeretjük igazán. Ezzel romboljuk az énképét, elbizonytalanítjuk őt, és ő is elégedetlené válik önmagával szemben, mert mindig jobban és jobban szeretne megfelelni nekünk. Inkább segítsük abban, hogy ne értékelje magát alul, mert ezáltal szorongóvá válhat. Tudnia kell, hogy nem őt nem szeretjük, hanem a tettét, a viselkedését, a beszédét… stb. Amit csinál. De őt igen, érezze magát biztonságban. Óvodában ezt úgy nevezzük, hogy egyéni sajátosság. Differenciálás. Ilyen vagy, így fogadlak el: lassúbb, kövérebb, türelmetlenebb, kissé hangosabb, nem akarsz aludni, stb.

De hogyan lehet kimutatni gyermekünk felé a szeretetünket? Mik azok a kifejezési formák, amelyek segítenek ebben?

Gary Chapman: Gyermekekre hangolva c. könyve alapján felnőtt, gyermek tekintetében a szeretetnyelvek a következők:

  1. Testi érintés
  2. Elismerő szavak
  3. Minőségi idő
  4. Ajándékok
  5. Szívességek

Érdemes megkérdezni a gyermeket, honnan tudja, miből érzi, hogy a szülei, vagy az óvó néni szeretik?

Az első szeretetnyelv: A testi érintés

Számos fejlődéslélektani kutatás igazolja, hogy azoknak a csecsemőknek, akiket gyakran vesznek ölbe és megölelnek, puszilgatnak, az érzelmi élete sokkal egészségesebben fejlődik, mint azoké, akiknek hosszú időszakokra nélkülözniük kell a fizikai kontaktust. A testi érintés a szülő-gyermek kapcsolat természetes része. Különböző tanulmányokból kiderült, hogy némely szülők csak akkor érintik meg gyermeküket, amikor az elkerülhetetlen: például öltözködés, fürdetés, lefektetés közben. Úgy tűnik, hogy kevesen ismerik fel a gyermek égető szükségét a fizikai kontaktusra. Pedig ez a legegyszerűbb módja annak, hogy az érzelmi tankját feltétel nélküli szeretettel töltsük fel. Ezen szeretetnyelv legáltalánosabb kifejeződései az ölelések és puszik, de ezen kívül rengeteg eszköz áll még rendelkezésünkre, ez mindenfajta érintést magába foglal. Például a birkózás, dögönyözés, táncolás, kisgyerek esetében dobálás, pörgetés, csiklandozás, kézen fogva sétálás, ha kéri, masszírozás.
Gondoljuk csak át: hányszor az ölünkbe vesszük, csak úgy megcirógatjuk hátát, karját, buksiját, vagy a játszó gyermek hátát, vállát, arcát – nekünk is jóleső a mozdulat.
Tapasztalhatjuk: hányszor van az oviban, hogy a gyermek szinte belefúrja magát az ölünkbe, még az arcunkat is odafordítja a kis kezével. Altatásnál megmondja, hol simogassuk. Jelez, mi kell neki, mi esik jól neki. Ez a szeretetnyelve. Ha kielégítjük, kiegyensúlyozott lesz, elalszik. Várja, mikor simogatjuk meg. Szüksége van rá.
Az odabújás, a testi érintés, ölelést kívánó magatartás megerősítésre vár: Ugye, szeretsz engem?
A testi érintés a szülő-gyermek kapcsolat természetes része, hiszen kisbabánkat vagy kisebb gyermekünket fürdetni, etetni, dajkálni, öltöztetni, emelgetni, cipelni szükséges. Aztán telik az idő, és a gondozás feleslegessé válik, s ekkor nagyon sok családban elmaradnak a testi érintések. Egyes szülők feleslegesnek, mások illetlennek tartják, hogy a növekvő gyermeket ölelgessék, puszilgassák, dédelgessék. Néha a gyermekek maguk tiltakoznak a nyilvános ölelések és puszik ellen, hiszen bizonyos életkorban kisgyermekesnek, és ezért „cikinek” számít a szülővel való testi kontaktus.
Ám ilyenkor a legfontosabb, hogy az otthoni körülmények között történjen meg az ölelés, puszi, érintés.

Kritikus pillanatokban, helyzetekben átöleljük egymást. A fizikai érintés ilyenkor minden szónál jobban kifejezi a szeretetet. Válságos helyzetekben semmire sincs olyan nagy szükségünk, mint mások szeretetére. Az eseményeket nem tudjuk megváltoztatni, de a szeretet segít a túlélésben. Magunkhoz ölelni a másikat, ha sír. Az ölelés ilyenkor az együttérzésünket és a támogatásunkat fejezi ki. Ha nem történik meg, a várt érintések és törődés hiánya sokáig fájó emlékként maradhat meg.

Így van ez az óvodás gyermek esetében is.

Ha bánat éri, hiába mondjuk, hogy menjen játszani, hiába csinálunk neki kedvet hozzá, neki hozzánk kell bújnia, simogatást, dédelgetést, a megölelést kapnia. Általa megnyugszik. Tudja, hogy biztonságban van. Sokan csak így vigasztalódnak meg, ha megsimogatjuk, megöleljük őket. Jelezvén, hogy nincs nagy baj, itt vagyok veled, számíthatsz rám. Nagyon fontos.

Ne feledjük: Érintés iránti szükségletünk a bölcsőtől a sírig kísér minket!

Kérdések, amelyeket jó, ha felteszünk magunknak

  1. A szüleidnek szokása volt-e az ölelés, ölelgetés, érintés?
  2. Te elegendő ölelést, puszit, simogatást, érintést adsz-e a gyermekednek, gyermekeidnek?
  3. A szeretetednek milyen fizikai megnyilvánulásai vannak?

A második szeretetnyelv: Elismerő szavak 

Azoknak a gyermekeknek, akiknek az „elismerő szavak” a szeretetnyelve, nagy szükségük van a dicséretre, nagy igényük van az elismerésre. A negatív, bíráló és lekicsinylő szavak mélyen megsebzik őket. Sokan még felnőtt korukban is emlékeznek a keletkezett sebekre, még évtizedekkel később is az önbecsülés hiányával küzdhetnek.

Legáltalánosabb kifejezőeszközei: gyengéd, dicsérő, bátorító, és útmutatást adó szavak mind azt fejezik ki – Fontos vagy számomra!

Könnyű őket kimondani (persze ezt is meg kell tanulni…), de hatásuk sosem marad el. Gyermekeink szinte szárnyakat kapnak tőlük! Biztonságérzetüket és önértékelésüket táplálják. Életre szóló erőforrást jelentenek a gyermek számára.

Gyengéd, becéző szavak

A hangnem, a hangszín, az arckifejezés, a tekintet, az érintések gyengédsége árulkodik az őt körülvevő érzelmi melegségről és szeretetről. A „szeretlek” szót a pici gyermek még nem érti, hiszen egy elvont fogalom, nem látható, nem tapintható. Azonban megérzi a tartalmát, ha úgy mondjuk.

Óvodában a gyermek nevének a becézésével élhetünk.

Dicsérő szavak

A szeretet és a dicséret gyakran összeolvad a gyermekünknek adott üzenetekben. Pedig ez két külön dolog.

A szeretet azt jelenti, hogy elfogadjuk, és becsben tartjuk egész lényét, feltétel nélkül. A dicsérettel pedig azt értékeljük, amit tesz, valamely teljesítményét, vagy magatartását, olyasmit, amiben saját tudatos döntésének is szerepe van. Ezért kell óvatosan bánni e szavakkal. Ha túl gyakran használjuk őket, nem lesz súlyuk egy idő után. A gyermeknek éreznie kell, hogy ő a dicséretre rászolgált.

Az üres dicséret kockázatos, mert a gyermek szinte természetesnek fogja venni, hogy mindig megdicsérjük. Vigyázzunk, hogy dicséretünk őszinte és indokolt legyen. Ellenkező esetben hízelgésnek hathat, és a gyermek becsapva érzi magát.

Az óvodában ez éppen a gyermeki értékelés egyik módja. Éljünk vele minél gyakrabban. Mindig lehet találni olyan cselekedetet, amiért meg lehet dicsérni a gyermeket. Hát még azt, akinek ez a szeretetnyelve. Jó érzést, önbizalmat ad a gyermeknek.

Fontos, hogy a dicséretnél a jó szó mellé tegyük oda a konkrét cselekedetet is, így a gyermek számára a kettő összekapcsolódik.

Hogyan juttatom kifejezésre az elismerésemet? Elismerő szóval, mozdulattal, mimikával, szemjátékkal, lelkesedéssel, boldogság kimutatásával, örömömmel, örvendezéssel, dicsérettel, érdeklődéssel, példaként kiemeléssel, megajándékozom, jutalmazom, megerősítem stb.

Bátorító szavak: 

A gyermekeknek sok bátorításra van szükségük. Akár a saját maguk ellátása során (étkezés, öltözködés), akár a kapcsolataik alakítása terén (merjen megszólalni, kontaktust kezdeményezni, odamenni valakihez, érdeklődni a másik iránt stb). Szükség eseténmondjunk olyan szavakat, mondatokat a gyermeknek, amivel merszet öntünk belé. Merjen megtenni dolgokat, kimondani, megcsinálni. Bátorító szavainknak sokkal nagyobb hatása van, mint gondolnánk.

A gyermek ösztönzéséhez célravezetőbb kérni és kérdő mondatban fogalmazni, amikor feszültek vagyunk, mint parancsokat osztogatni. Például: Rakd már el a ruhádat, a polcra, de rögtön! Mennyivel másképp hangzik: Megtennéd nekem, hogy felteszed a polcra a ruhádat? Van időd elrakni?

A kérés szelídebb, nem gerjeszt haragot, és jobban motiválja a gyermeket arra, hogy kérésünket teljesítse. Óvodában nagyon hatásos, sőt példamutató.

A nevelési kultúránkban ma is jellemző, hogy amit jól csinál valaki, az természetes, arról nem beszélünk, amit hibásan tesz, arról bezzeg sokat beszélünk, hiszen az javításra szorul. Ezzel a nevelési módszerrel csak azt érjük el, hogy mi magunk és a gyermekünk is negatív életszemléletű lesz.

Néha meg kell bírálnunk a gyermekünk viselkedését, de a kritika és az ítélkezés helyett sokkal célravezetőbb, ha azt tesszük szóvá, amit szeretünk, értékelünk és becsülünk benne. Tudatosan figyeljünk arra, hogy a dicséretünk ne tartalmazzon burkolt kritikát sem.

Egyik fiúunokám rendbe tette a kedves hörcsöge terráriumát. Kérte, hogy nézzem meg. Én pedig miután megdicsértem, sajnos még hozzátettem, hogy már éppen ideje volt! Püff neki, a mondat első felét agyon csaptam a második felével. A dicséretből bírálat lett, a gyermekben pedig az maradt meg, hogy elégedetlen voltam vele.

Útmutató szavak

Akkor a leghatásosabbak, ha a gyermek valamely konkrét erőfeszítésére irányulnak: próbáld meg összehajtogatni a ruhád, tudom, hogy meg tudod tenni! Csináljuk együtt! Ezzel már az irányt is megmutatjuk a gyermeknek, mit tegyen. Például: Ide tudnád hozni nekem a kutyus bábot?

És erre minden gyermeknek szüksége van. És ha mi nem vezetjük gyermekünket, megteszi ezt helyettünk majd a tévé, az iskola, a barátok stb.

Szóbeli megerősítés

Ne legyen benne bírálat, ítélkezés. Például: De jó, hogy helyére tetted a könyvet, éppen ideje volt már, mert már régóta nem játszottál vele! Megerősítés helyett az elégedetlenség cseng ki a mondatból.

Gondoljuk végig, hány és hány felnőttnek, férjünknek, kollegánknak is szüksége van az elismerő szavakra, dicséretre, bátorításra, útmutatásra. Ne fukarkodjunk velük. Mentálhigiénés szempontból erős, összetartó, egymást segítő közösséget eredményez. A gyermek néha úgy érzi, hogy bántón viselkedtünk vele szemben. Ha ezt látjuk, érezzük, tapasztaljuk a viselkedéséből, kérjünk tőle bocsánatot. Értékelni fogja!  Jó, ha van egy dicséretet, elismerést, megerősítést, bátorítást kifejező nyelvi tárházunk. Lehet gyűjteni barátoktól, könyvekből, cikkekből a sok pozitív kifejezést.

A harmadik szeretetnyelv: A minőségi idő

A minőségi idő azt jelenti: csak rád figyelek, veled foglalkozom. Nem osztom meg magam mással is.Tulajdonképpen nem maga a tevékenység számít, hanem a puszta együttlét, melyben a gyermek osztatlan figyelmünket élvezi.

Óvodában erre nem mindig nyílik úgy lehetőség, ahogyan szeretnénk.

Otthon többször elhangzik:”Anya, gyere velem játszani!” Hányszor elismétli a gyermek! Van szülő, aki megmondja neki, hogy miért nem mehet, van, aki a szobájába küldi, hogy játsszon egyedül, majd ő is megy, csak elvégez ezt-azt, és van, aki otthagyja a munkát, ha lehet, és megy a gyermekkel. De boldog ez a gyermek! Így telítődik a szeretet-tankja. És mindent meg is tesz érte, hogy megszerezze ezt az áhított kincset.

Mindenki tölt együtt időt a gyermekével, azonban ez az időtöltés többnyire így néz ki: egy légtérben vagyunk, beszélünk is egymáshoz, de közben mással foglalkozunk. Főzünk, mosunk, takarítunk, szerelünk, és mintegy „mellékesen” válaszolgatunk a gyermekünknek, beszélgetünk vele is.

A minőségi idő lényege az együttlét, az osztatlan figyelem. Nem szükséges hozzá különleges alkalom, bárhol megtehetjük, hogy a teljes figyelmünket a gyermekünkre fordítjuk.

Félretéve a mobiltelefont, kikapcsolva a televíziót, a másikra figyelve, őt hallgatva létezünk.

A minőségi idő formái
  • Az együttlét: A meghitt beszélgetés. A minőségi együttlét azt jelenti, hogy teljes figyelmünket a gyermekünkre fordítjuk. Ekkor a gyermek érzi, hogy ő a legfontosabb az anyukája, apukája, nagymamája, nagypapája számára. Érzi, hogy igazán szeretik, hiszen megkapja a kizárólagos figyelmet.
·        A fontossági sorrend

Ki ne ismerné azt a hétköznapi helyzetet, amikor végre hazaérünk a munkából, útközben összeszedtük a gyermekeinket az óvodából, iskolából, és kezdődik a „második műszak”. Az jár a fejünkben, hogyan végezzük el a számtalan feladatunkat a rövidre szabott esti lefekvésig. Már elterveztük, hogy elindítjuk a mosógépet, feltesszük főni a vacsorát, majd leülünk tanulni az iskolással, utána mesélünk a kicsinek. Ám ha az óvodás gyermekünk elsődleges szeretetnyelve a minőségi idő, akkor két percenként fog megjelenni mellettünk, hogy játszani hívjon.

Ilyenkor érdemes egy kicsit leülni és játszani vele negyedórát, és csak utána nekilátni a többi tevékenységnek. Így van a legtöbb esélyünk arra, hogy nem lesz rosszkedvű, nyafogós, veszekedős és fárasztó az esténk. A jó hangulat záloga, hogy a gyermek érezze, hogy a fontossági sorrendben elől áll, és így megegyezhetünk vele, hogy türelemmel viselje, amíg a fontossági sorrendben hátrább álló feladatainkat is elvégezzük.

Ha több gyermekünk van, akkor jól bevált módszer, ha minden gyermeknek megvan a „csak ketten” lehetősége, ami azt jelenti, hogy a szülővel kettesben, kizárólag ők ketten együtt töltik az időt, és kettesben zavartalanul tevékenykednek.

·        A szemkontaktus: A minőségi együttlét fontos eleme, amikor szeretetteljesen a gyermekünk szemébe nézünk. Minden szülő ismeri a szemmel küldött üzenetek fontosságát. Vannak, akik csodálattal figyelik, ha egy felnőtt a pillantásával meg tudja üzenni a gyermeknek, milyen viselkedést vár tőle. A pillantással történő figyelmeztetés, helyeslés vagy helytelenítés, fegyelmezés, jutalmazás, szeretetüzenet sikeres kommunikáció.

Óvodában sajnos nem mindig úgy nyílik lehetőség a minőségi együtt töltött időre, ahogyan szeretnénk. Nem mindig tudunk minden gyermekkel annyit foglalkozni, amennyit szeretnénk, ill. amennyit a gyermek igényelne. Ezért kell arra törekednünk, hogy minden gyerek részesüljön a figyelmünkből naponta, ami csak neki szól.

-„Most is szeretsz, Kata néni? – kérdezte egyik kicsinyem, amikor többször egy kis türelemre intettem.

-„Igen, szeretlek ilyenkor is, amikor ilyen sok dolgom van.”

A negyedik szeretetnyelv: Ajándékozás

Az ajándék a szeretet egyik kézzelfogható kifejezőeszköze. Azonban, hogy ez valóban szeretetünkről tanúskodjon, a többi szeretetnyelvet is alkalmaznunk kell, vagyis a testi érintést, szóbeli megerősítést, minőségi időt és a szolgálatkészséget.

Ha azt vesszük észre, hogy a gyermek nagy becsben tartja a kapott apró ajándékokat, nemcsak az átadás perceiben van oda az ajándékért – biztosak lehetünk abban, hogy ez a szeretetnyelve.

Az ajándéknak sosem az értéke vagy mérete számít, hanem a jelképes üzenet, amit hordoz, azaz, hogy gondoltunk a megajándékozottra.

Nem szégyen ünnepi alkalmakra azt ajándékozni, amire amúgy is szüksége van a gyermeknek (ruhanemű, taneszköz, stb.), mert ezzel is a szeretetteljes gondoskodásunkat fejezzük ki. És éppen ezért értékes.

Azonban óvatosan kell bánni az ajándékozással: ha az ajándék nem szeretetünk jeleként jelenik meg, gyermekünk magától értetődőnek tekinti, és nem ismeri fel igazi értékét, amit hordoz.

Az ötödik szeretetnyelv: Szívességek

Sokak számára a szolgálatkészség (másnak szívességet tenni) cselekedetei jelentik szeretetük kifejeződését.

Kinek is szolgálunk? Házastársunknak és gyermekeinknek is egyaránt (de szüleinket, kollegáinkat se felejtsük ki a sorból!).

A szülők „szolgálati ideje” akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy gyermeket várnak – és ez legalább tizennyolc évre szól, de inkább még azon is túl.

Azonban arra figyelnünk kell, hogy leginkább azokat a tevékenységeket végezzük el gyermekeink helyett, amikre ők még nem képesek. Nem biztos, hogy életkoruknál fogva, hanem egyéni képességeik alapján. Van négy éves gyermek, aki tud cipőt kötni, és némelyik öt éves nem. Őt nem lehet ezért elmarasztalni. Az ő finommotorikája, szem-kéz fixációja még nem tart ezeknél a mozdulatoknál.

Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy szívességeinkkel manipulálni próbáljuk gyermekeinket. Különösen a kisebbek nem vágynak jobban semmire sem, minthogy segítsünk nekik. Hiába tud önállóan öltözködni, várja, hogy mi adjuk a rá ruhát, kössük be a cipőt, húzzuk fel a cipzárt, stb. Persze, hogy ha segítünk, hamarabb kerül ki a csoport az udvarra, de nem éri meg a gyermek szempontjából. Ha mindezt megtesszük helyette, gátoljuk az önállósága fejlődésében. Inkább bátorítsuk, hogy meg tudja csinálni.

De ha szeretetünket a szívességek nyelvén fejezzük ki, és abban segítünk, amit ő még nem tud egyedül boldogulni, abban példát mutatunk számára.

Hogyan ismerhetjük fel, hogy gyermekünknek melyik az elsődleges szeretetnyelve?

Néhány lehetőség:

  • Jegyezzük fel, hogy mit kér tőlünk a leggyakrabban.
  • Kérdezzük meg, hogy honnan, miből tudja, hogy anya és apa szeretik őt?
  • Figyeljük meg, hogyan fejezi ki szeretetét irántunk
  • Figyeljük meg, hogyan fejezi ki mások iránt érzett szeretetét
  • Figyeljük meg, mire panaszkodik leggyakrabban

Dr. Chapman által alkotott kifejezés a “szeretet-tank”. Elmondanád, hogy Te hogyan képzeled ezt el? Hogyan állapíthatjuk meg, hogy milyen állapotban van ez a tank?

Van-e különbség a megállapítás módja között felnőttek és gyermekek esetében?

Én érzelemzsáknak is nevezném, érzelmeink tároló helyének, ahol a szükségleteim laknak.

Szeretet-tank esetében: Az üzemanyag óramutatója mutatja, hogy hol áll, mennyit használtunk el belőle. Figyelmeztet: Vigyázz, etess meg, mert különben le kell állnom! Megéheztem.

Valahogy így gondolom.

Bizony ez az autónál egyszerű, jól szembetűnő.

Magunkban pedig érezni kell! Mennyi érzelem, szükséglet van még a zsákban? Meddig bírja még a tartalékom? Mivel és hol tudom újra megtölteni?

Fontos ezért néha magunkba nézni, sorba venni, mi tölt fel minket, mi az, amitől jól érezzük magunkat, ami tovább lendít és beépíteni azt tudatosan a hétköznapokba.

Miből érzem, hogy ürül? Kezdek hamarabb elfáradni, kedvetlenné válni, hamarabb észreveszem még az apróbb hibákat is… szóval nem én vagyok én.

A gyermek szerintem nyűgösebb, sírósabb, kedvetlenebb ilyenkor, de mi, felnőttek sem sokban különbözünk tőle.

A szeretet iránti vágy a legmélyebb emberi érzelmi szükségletünk. Pozitív érzelem, amely megnyilvánul az emberek közötti gyengédségben, ragaszkodásban, önzetlenségben, elősegíti az emberi közösségek összetartozását. A hiányát a legsúlyosabb fájdalomként éljük meg.

A gyermek életkorával változhat-e az elsődleges szeretetnyelve?


Igen, változhat.

Csecsemőkorban annyira egyértelmű az anyák számára, hogy állandóan a kisbaba szükségleteire figyelnek. A csecsemő még nem érti a kimondott szavak értelmét, és beszélni sem tud, mégis kommunikál velünk. Pontosan „érti”, vagy inkább érzi a nonverbális kommunikációt. Ha mosolygunk rá, visszamosolyog, ha halkan, megnyugtató szavakkal szólunk hozzá, megnyugszik, ha erőteljesen kiabálunk, nyugtalanná, síróssá válik. A hangszín, a hanglejtés és a mimikánk megüzeni neki, amit szavakkal még hiába mondunk, mert nem érti. Ekkor még a testi érintés dominál.

Az a tapasztalatom, hogy óvodáskorban a gyermek egyéni szükségleteitől, érettségétől függ, hogy mikor melyik szeretetnyelvre van szüksége.

Az azonban megfigyelhető, hogy némely 5-6 éves fiú csak rövid ideig viseli el az ölelést, babusgatást. Van, aki a kéz, láb masszírozását kéri elalvást segítően. Ez azt jelzi, hogy a testi kontaktusra ugyanúgy szükségük van nekik is. Erre remek alkalom a foci, a labdajátékok, a birkózás. Ezért is szeretnek a fiúk focizni és egyéb labdajátékokat játszani. Sőt lökdösődni is, amitől mi óvó nénik féltjük őket. Pedig fontos testi kontaktust élnek át ekkor.

Tévedés azt hinni, hogy a növekedéssel párhuzamosan csökken a gyermek igénye a testi kontaktusra. Legfeljebb nehezebben adja tudtunkra, mert úgy érzi, hogy ciki, dedós… Éppen ellenkezőleg, érzelmi fejlődése szempontjából létfontosságú, hogy naponta megöleljük, megpusziljuk, felvegyük a karunkba, hátunkra, apa birkózzon vele, stb. 

A bölcs szülők felismerik ennek a fontosságát. Sőt, azt is tudják, hogy a gyermekeik egészséges fejlődése szempontjából más felnőttek fizikai gyöngédségét is igénylik, nemcsak anyáét és apáét: nagyszülők, gondozó néni, óvó néni, tanárok érintése is fontos számukra.  

A rázósabb időszakban is, a kamaszkorban! Még a lányok is nehezebben bújnak a közeli felnőttekhez, szülőhöz, testvérhez olyankor. Hát még a fiúk! Ennek nehézsége abban áll, hogy kamaszodó gyermekünk szinte maga sem tudja, melyik szeretetnyelvet igényli leginkább. Sokféle érzés kavarog a gyermekben. Ha a gyermek visszautasítja a szülői közeledést, mindenképpen járjunk utána, mi lehet az oka. A mi feladatunk ennek kiderítése és tapintatos alkalmazása.

Egyik fiúunokám tizenhárom éves korában többször direkt finoman meglökött, nekem jött, hátulról befogta a szemem – ki akarta váltani, hogy én is hozzáérjek. Az elején bosszantott, figyelmeztettem rá, hogy ne csinálja. Aztán egyszer csak megfordultam, megöleltem, jól megszorongattam, hogy ne tudjon mozogni. Akkorát nevettünk, és azt mondta, hogy de jó volt neki is… Hát persze! – döbbentem meg. Ez az egyik szeretetnyelve, a testi érintés.

Arról nem is beszélve, hogy ha minőségi időt akarunk szánni gyermekünkre, akkor bizony le kell mondanunk egyes fontosnak tartott elfoglaltságunkról, és átszervezni a dolgainkat. Tapasztalat, hogy a kamaszok éppen akkor igénylik a legjobban a figyelmünket, amikor fáradtak, kedvetlenek és gondterheltek vagyunk, vagy éppen sietnénk.

Egykor és ma: 20 év telt el Dr. Chapman könyveinek kiadása óta. Véleményed szerint maradéktalanul érvényesek-e megállapításai a mai gyerekek nevelésére is, akik már ebbe a felgyorsult, digitalizált világba születnek bele?

Segítségül javaslom Dr. Chapman alábbi könyvét, amelyből megtudhatjuk, hogy:

„A digitális nemzedék szülei komoly kihívás előtt állnak: a gyerekek egyre több időt töltenek a képernyők előtt. A szerzők kutatási eredményeken és gyakorlati példákon keresztül mutatják be, mi mindent tehetnek a szülők azért, hogy a technológia ne szétzilálja, hanem inkább összehozza a családot.

– mennyi képernyőidő számít túl soknak, és hogyan szabhatunk reális időkorlátokat

– miként taníthatjuk gyermekeinket tudatos képernyőhasználatra

– hogyan helyettesíthetjük a képernyőidőt közös családi időtöltéssel

– hogyan segíthetünk gyermekeinknek a társas készségek elsajátításában

– szülőként milyen mintát adunk saját képernyőhasználatunkkal.”

TARTALOMJEGYZÉK