Szavakkal gyógyítani

viragSzavakkal gyógyíthatunk. Történetekkel is. Önmagunkat, egymást, a világot.
Szabó Virág tizenhat évvel ezelőtt fejlesztette ki sajátos módszerét az írás művészetének játékos, élvezetes, bensőséges tanítására, amely azóta nagyon sokak életét fordította pozitív irányba.

– Mindenki tud írni? 

– Igen, ugyanis a bátorság és a megnyílás képessége az, ami íróembert faraghat belőlünk. Az más kérdés, hogy nem mindenkiből válik alkotó, művész, de az elsődleges cél nem is ez. A hozzánk látogatók közül sokan arra használják a tollat és a papírt, hogy tisztázzák önmagukat, felismerjék, mi van bennük valójában, mi okozza a blokkjaikat, és merre érdemes elindulniuk a felszabadulás – és egy boldogabb életminőség felé. Már maga az írás olyan erős energetikai munka, hogy a gyógyulás folyamata ott, helyben megindul, ha megengedi ezt magának az illető. Nem tudok olyanról, aki egy írói tréning után ne azzal az érzéssel távozott volna, hogy képes immár megváltani saját világát… vagy legalábbis kész elindulni efelé. Persze a kitartás a következő lépés, mert a hosszútávú változáshoz  folyamatosan táplálni kell a tüzet. De tény, hogy az írói gyakorlat – és a hazavihető technikai tudás – kinyithat olyan kapukat, amelyek normál tudatállapotban lakattal zártak, így esetleg hozzáférhetetlenek.  Nem tudok jobb önismereti és öngyógyító módszert az írásnál, az az igazság. 

– Miben tudsz te segíteni a tréning-résztvevőknek?

– Inspiráló, játékos gyakorlatokkal nyitogatom a résztvevőket, de a lényeg nem ez. A legfontosabb, hogy meghitt közeget és energetikai teret biztosítok számukra, a megnyíláshoz. A ritkán vagy sosem használt tudatalatti elmét kitárni, hogy valóban mélyre nézhessünk, tényleg bátorság kérdése. Ám enélkül minden gyógyulás, öngyógyítás megreked a tünetkezelésnél, hosszútávú hatása nemigen lehet. A Fénypont Kreatív Műhely képzésein teret adunk a jelenlévőknek a kíméletes “gyökérkezelésre”, anélkül, hogy férfiasan “tutit” mondanánk nekik. Maga a résztvevő lesz az, aki megfejti önmagát, kibontja saját szárnyait – rálépve így az önbizalomban erősödő, Saját Útra. Írásban tökéletesen megmutatkozik, hogy kik vagyunk, hol tartunk önmagunkkal és merre kell továbbhaladnunk ahhoz, hogy hőssé válhassunk az életünkben. Az pedig a ráadás, hogy a közösségi élmény és a született írások által esetleg kinyílhat egy ösvény, amely a világnak való örömszerző alkotás állapotába is felemelhet bennünket… Rendszeres visszajelzés a tréningezők részéről, hogy az írással való igazi találkozásuk, amely a Műhelyünkben történt, teljesen új vágányra terelte az életüket.

– Neked mit jelent az írás? Úgy tudom, hogy gyermekkorod óta nem áll meg a kezedben a toll. 

– Olyan ez nekem, mint a levegővétel, és ez gyermekkorom óta így van. Ha nem írok papíron vagy számítógépen, akkor a fejemben szövöm a történeteket, és öntöm azokat máris képekbe, láthatatlan szavakba, a belső világokban. Van egy szekrényünk, ami tele van nyúlfarknyi feljegyzésekkel, mondatokkal, amelyek egy adott pillanatban születni kényszerültek, ám azóta sem adtam nekik szerkezetet, egy nagyobb mű részévé avatva ezzel őket. Igyekszem kontrollálni magam, korábban ugyanis a mutatóujjammal is betűket formáltam a levegőben, ha elkapott az ihlet, sőt, kamaszként volt olyan, hogy pirosra váltott lámpánál állítottam meg a forgalmat, mert rám jött az írhatnék, és vadul jegyzeteltem az út közepén. (Nevet.) Ma is belső igényem, időnként kényszerem az alkotás, és ha épp nincs időm vagy lehetőségem papírra dolgozni, folyamatosan gyúrom a szavakat akkor is, csak legfeljebb nyomok nélkül. Mindig is a tudatalatti elme volt a hangsúlyosabb területem, amelynek használata ugyan – már és még – kevéssé jellemző a világban, ám csak így lehet csodatudatú, szimbólum-felismerésekkel tarkított az élet, így LÁT mélyre az ember. Úgy tűnik, azzal a megajándékozottsággal vagyok a világban, hogy e képesség megnyílását támogathatom másokban is, így intenzíven tudom inspirálni a női minőségek ébredését nőkben és férfiakban egyaránt. Ezek aktiválása pedig – hiszem -, az ember és a világ gyógyulásának a titka. Minden nap hálával indulok neki a kalandnak, amely rám, ránk vár ebben a varázsokkal átszőtt létezésben. És ha rám jön az írhatnék, még szavakba is foglalom, hogy milyen nagy ajándék az élet… Mindenkié az. Csak meg kell nyílni a felismerésre.

K.K.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük