Így csinálják Ők

“Mindent megbeszélünk”

Peller Mariann műsorvezető és színész mosolya valószínűleg nemcsak a nézők számára megnyugtató, de két gyermeke nehéz pillanataiban is gyógyírt jelent.
A közkedvelt televízióst gyermekhiszti-kezelési trükkjeiről kérdeztük.

Te hol húzod meg a határt a természetes, életkori sajátosságból eredő ellenkezés és a leállítandó hiszti között? Egyezik-e ez a férjed álláspontjával? Tudjátok-e következetesen, egységesen tartani a határokat?

Ez az egyik legnehezebb feladatunk per pillanat a gyereknevelés terén. Azt kell, hogy mondjam, hogy sehol nem húzom meg a határt, mert igyekszem a fiaim minden valós- és vélt problémáját, így hisztijét is komolyan venni. Csak akkor fordítok egyet a reakciómon, amikor sokadszorra rákezd valamelyikük, és nem válik be az addig alkalmazott, higgadt segítőkész hozzáállásom. A férjem is hasonlóan gondolkodik, de azért érződik a férfi-női különbség egy-egy adott reakciónkban. Ő erélyesebben, adott esetben, határozottabban kezeli a helyzeteket, mint én. De egyáltalán nem lehet tökéletesen, következetesen tartani a határokat, mert szinte mindennap tudnak valami újat mutatni a fiaink, így nekünk is folyamatosan fejlesztenünk kell a kreativitásunkat, hogy megoldjuk a feszült helyzeteket.

Tapasztaltad-e, hogy gyermeke(i)d szeretet-nyelvének minél pontosabb ismerete nagy segítséget nyújthat a hiszti-agresszió kezelésében?

Ez nagyon így van! Kornélnál (6 éves, ő a z idősebb) nagyon bevált a “beszéljük meg!” – módszer, már egészen kicsi korától. Ha hisztizett is, előbb összekülönböztünk, majd néhány pillanattal, perccel később azt javasoltam neki, hogy gyere, beszéljük meg! Mire örömmel bújt az ölembe, és tényleg el tudtam magyarázni neki, mi miért történt, mit szabad, és mit nem. Szilveszterrel (3 éves) más a helyzet, ő eleve bújósabb, ezért nála az működik, ha rögtön odamegyek hozzá, és megölelem. Ekkor már nyitva az út, és el tudjuk kezdeni a helyzet felgöngyölítését.

Mennyire vagy képes higgadt felnőttként érzelmi távolságot tartani, nem bevonódni, ha hisztizik a gyermeked, vagy ha egymás közt csatáznak a testvérek? Van-e bevált hisztikezelési tipped, rituáléd?

Az esetek 95%-ában képes vagyok tartani az érzelmi távolságot; az esetek többségében rácsodálkozom: de jó, nincs bennem valós indulat! Azt azonban nehezebben viselem, amikor a testvérek egymással csatáznak. Ott rendszerint igyekszem elmagyarázni nekik – miután már “felrobbant a bomba” -, hogy a testvér a legnagyobb kincs az ember életében, ezt meg kell tanulniuk! Később egymásra számíthatnak majd. Persze, ezt még talán nem értik, legfeljebb érzik, hogy anya mit is szeretne átadni. Az egyetlen igazán működőképes módszer nálunk a megbeszélés. Persze, volt hiszti, ami közben nem lehet összebújva beszélgetni, de én akkor mindig megvártam, amíg befejezték, és utána igyekeztem biztosítani számukra a szeretet-hátteret, amikor kibeszélhették magukból sérelmeiket. Ezzel eljutottunk odáig, hogy mostanra nem igazán van hiszti, inkább súrlódások, civódások, amiket legtöbbször már ők javasolnak megbeszélésre. Ha érzik, hogy komolyan veszem az adott problémát, gyorsabban jutunk el a megoldásig, én pedig igyekszem megérteni, mi okozza bennük a feszültséget, és közösen próbáljuk megtalálni a kiutat.

Lejegyezte: Rapai Csaba

“Ne féltsük a gyerekeket a határoktól”

PEER KRISZTINA gyermekpszichológus sok szülőnek “őrangyala” – könyvei, cikkei épp a legkritikusabb témákban adnak hatékony segítséget.

Ön hol húzná meg a határt a természetes, életkori sajátosságból eredő ellenkezés és a leállítandó hiszti között?

A hiszti, mint jelenség életkori sajátosság, a fejlődés velejárója. A közhiedelemmel ellentétben éppen azt jelzi, hogy a fejlődés jó ütemben zajlik. A hisztinek az amplitúdója persze sok mindentől függ (gyerek temperamentuma, tanult mintái stb.), de ha olyat látunk vagy hallunk, hogy egy érzelmileg frusztrált helyzetben egy gyerek nem érez semmiféle diszkomfort érzést, akkor kezdjünk el aggódni. Ha pedig kockákat hajigál, akkor dőljünk hátra. De félre téve a tréfát, a másfél éves gyerek az autonómia törekvései során időnként valóban olyan nehézségekbe ütközik – képtelen felépíteni egy tornyot, kinyitni az ablakot -, hogy a frusztrációját képtelen megfelelő módon kifejezni és az érzelmei elsodorják. Egyszerűen nem elég érett még, hogy adekvát módon fejezze ki azt, ami benne van. Ha jól belegondolunk, erre sok felnőtt sem képes.
Ez az időszak aztán eltart még néhány évig, az óvodában dúl a dackorszak, persze egyre kifinomultabb formában, egyre szűkebb mezsgyén mozog és egyre ügyesebb a gyerek is az érzelemkifejezésben. Ilyenkor az lehet a dolgunk, hogy érzelmileg támogassuk őt és próbáljuk kizökkenteni abból az állapotból.
Persze egy gyereknek keretekre és határokra is szüksége van, ezért nem kell félteni azoktól a gyereket, hiszen éppen a határok meghúzásával segítünk neki abban, hogy biztonságban érezze magát.
A gyerekek pontosan tudják, kinél meddig mehetnek el, meddig lehet egy szülőnél a határt feszegetni. Ha a két szülő – amennyiben kétszülős családmodellről beszélünk – ebben nem képes egységesen kommunikálni, akkor a gyerek kihasználva a kiskapukat eltérően fog viselkedni egyikük, vagy a másikuk jelenlétében. Azért is fontos, hogy a nevelési kérdésekben a szülők között összhang legyen, hogy a gyerek a következetes szülői reakciók mentén könnyebben tudjon kiigazodni a nagyvilágban.

Egyetért-e azzal, hogy a gyerek szeretetnyelvének minél pontosabb ismerete nagy segítséget nyújthat a hiszti-agresszió kezelésében?

Persze, hiszen ha jól ismeri a gyermekét, annak reakcióit, azt, hogy hogyan tudja őt megnyugtatni, mi szerez neki örömet, sokkal könnyebb lesz a szülő dolga, amikor egy dühroham apropóján a megoldásokat latolgatja. Tudni fogja, mi működik a gyerekénél és mi nem, mivel tud neki segíteni, és mivel viszi még mélyebbre az elkeseredésben.
A pozitív visszajelzés, dicséret, a szeretet, az együtt töltött minőségi idő pedig képes preventíven hatni egy-egy nehéz, konfliktusos helyzetben.

Mennyire tartja fontosnak, hogy a szülő képes legyen higgadt felnőttként érzelmi távolságot tartani, nem bevonódni, ha hisztizik a gyermeke, vagy ha egymás között csatáznak a testvérek? Vannak-e bevált hisztikezelési tippjei, rituáléjai a saját családjában?

Amikor szülőkkel dolgozom, mindig fehívom a figyelmet arra, hogy a hiszti nem nekik és róluk szól, hanem a gyerekről. Arról a gyerekről, aki éppen nagyon nem érzi jól magát a bőrében. Ha ezt képes egy szülő tudatosítani, akkor sokkal könnyebb lesz kezelnie a helyzetet. Ez persze nem jelenti azt, hogy érzelmileg nem vonódik be, nem sajnálja a gyermekét. Ám ha érzelmileg nem tudunk távolságot tartani, ha éppúgy dühösek és ingerültek, vagy éppen szomorúak vagyunk, mint a gyerek, akkor nem tudunk neki segíteni az érzelmeit kezelni. Mert ez az ún. „konténer” funkciója a szülőnek: segít abban a finomhangolási folyamatban, ami lecsillapítja majd a gyereket.
Én magam sok mindent csinálok, csináltam a gyerekeimmel, mikor mi vált be náluk, vagy éppen mire voltam érzelmileg készen. A pszichológusok is emberek, így időnként én is ingerült leszek vagy elveszítem a türelmemet, de igyekszem magamnak is mantrázni azt, hogy „ez most nem nekem szól”. A humortól a figyelemelterelésig sok mindent kipróbáltam, kimondom helyettük azt, hogy hogyan érezhetik most magukat, ezzel is segítve az érzelemkifejezés egy másik formáját. Ha pedig kimerülnek a tartalékok, akkor vagy átadom a férjemnek a helyzet megoldását, vagy szélsőséges esetben a túlélésre játszva figyelmen kívül hagyom a jelenetet.

+ Egy válasz: Szerintem a népmesék sokat segítenek abban egy gyereknek, hogy megmutassák, egy problémahelyzettel hogyan lehet megküzdeni (varázsmesék/tündérmesék), milyen jutalommal jár a bátorság, és mi a helyes viselkedés egy társadalomban, vagy egy közösségen belül (állatmesék).

Lejegyezte: Kis Adrienn

TARTALOMJEGYZÉK