Antal Judit

“Tartsuk kezünkben az életünk irányítását”

Ébresztő gondolatokkal segíti a szülőket Antal Judit mentálhigiénés tanácsadó, több könyv szerzője, akivel pandémiáról és az adott körülmények között való helytállás lehetőségeiről beszélgettünk. Érdemes megfontolni a szakember minden szavát!

Szabó Virág interjúja

HSP: Hogy van a járvány kitörése után egy évvel?

AJ: Köszönöm, a helyzethez képest jól. Folyamatos újratervezésben vagyok. Tavaly tavaszig a férjemmel dolgoztunk együtt a saját vállalkozásunkban. Előadásokat, képzéseket tartottunk szülők és pedagógusok számára. Amikor a tavaszi idény beindult volna, minden munkánk elúszott. Először kivártunk, reménykedtünk, hogy legkésőbb az őszi képzésekig visszaáll a régi rend, és addig a vésztartalékok kitartanak. De nem így lett.
A férjem végül elhagyta a családi vállalkozást, és most a Kormányhivatalban dolgozik. Én pedig próbálok az új helyzethez alkalmazkodni, online tartok tanácsadást, képzést, egy új, más életritmust és együttműködést alakítunk.

HSP: Milyen módszerekkel erősíti önmagát ezekben a kihívásos időkben?

AJ: Istennel törekszem szoros kapcsolatra. Benne bízom, az ő kezébe teszem le a problémáimat. Olvasom a Bibliát és Bibliakörbe járok. Arra tudatosan figyelek, hogy a nehézségek még, ha el is keserítenek, ne tartsanak hosszan a negatív zónában. Azt szoktam mondani, hogy nehéz helyzetekben luxus a kesergés. A családtagjaimmal igyekszem több közös együttlétre. Óvatosak voltunk, de nem engedtük, hogy a félelem elszigeteljen minket egymástól. Olvasok, tanulok (elvégeztem a pandémia alatt egy másoddiplomás, online képzést). Igyekszem a természetben töltődni, és ehhez az újszerű helyzethez igazodva is fejlődni.

HSP: Ön szerint hogyan hozható ki a legjobb ebből az időszakból? Van, lehet pozitív hozadéka ezeknek a hónapoknak? Mi a pandémia tanítása, ha van ilyen?

AJ: Minden helyzet tanít minket. A járvány rámutatott arra, hogy minden kicsúszhat a kezünkből, az anyagi javaink, a biztonságunk, a kapcsolataink, a munkánk, az egészségünk, sőt még az életünk is. Bár ez eddig is így volt, csak talán nem vettük eléggé komolyan. Most kénytelenek voltunk megállni, elcsendesedni, befelé nézni. Mérlegre tehettük az eddigi életünket, megvizsgálva, hogy kik vagyunk, mi a fontos nekünk, hol vannak az erőforrásaink és a gyenge pontjaink. Sokaknak új életcélt kellett kitűzni. A legjobb cél az, amit a külső körülményektől függetlenül is elérhetünk. Ilyen például a jellemformálás. Nincs olyan helyzet, amit ne tudnánk felhasználni arra, hogy minden nap egy kicsit jobb, eredményesebb, emberségesebb, szeretetteljesebb önmagunk legyünk.

HSP: Mit lát, hogy vannak a gyerekek, a szülők, a pedagógusok ebben a helyzetben? Nagymértékű a szorongás? Mi viseli meg őket a legjobban? A betegségtől való félelem, az ismeretlentől való szorongás, az óvodai, iskolai bizonytalanságok, a társaktól való tartós elzártság?

AJ: Ebben az időszakban bizonyos mértékben én is elszigetelődtem másoktól, ezért nem állíthatom, hogy teljes rálátásom van a magyarországi gyermekek és felnőttek helyzetére.
A hároméves unokám úgy lett óvodás, hogy az anyukája nem léphetett be az óvodába. Nem volt anyás beszoktatás, vagy ablakból integetés. Tehát a még alig beszélő unokám beszoktatása teljes bizonytalanságban telt. Nagy próbatétel volt ez mindannyiunknak.
Az unokám helytállt és én nagyon örülök ennek. Korán kell tanulnia a küzdést, de úgy vélem, szüksége lesz rá. Az életünk már soha nem lesz olyan, mint régen. Valójában ez is egy olyan igazság, ami mindig is így volt (mert a folyók nem folynak visszafelé), csak most kicsit durvábban vagy tömegesen és egyszerre szembesülünk vele. Vannak gyerekek, akiknek egészen jól tudott segíteni az óvoda, iskola, online oktatással is. De a heti egy email-ben kiadott feladatokat nem nevezhetjük online oktatásnak. Országos szinten sajnos nagyon sok első osztályos gyerek próbált a szülei által olvasni, írni tanulni, vagy a nagyobbak kevés segítséggel felkészülni az érettségire. Ők és a szüleik valószínűleg aggódnak amiatt, hogy mi épülhet erre a tudásra. Vannak családok, akiknek jót tett mindez, és vannak akik összeomlottak a teher alatt. Mindenkit más visel meg. A betegség lehetősége megrémisztette a legtöbb embert, de persze voltak, akik nem vettek tudomást róla. Ez a két szélsőséges tábor még egymásnak is feszült. Több mint 7 milliárdan élünk a Földön és nincs két egyforma ember, sem a genetikai adottságainkban, sem a viselkedésünkben, vagy a helyzetekre adott reakcióinkban. Az ország irányítóinak fontos tudni, hogy melyek az általános jelenségek, amelyekre globálisan kell reagálni. Nekem segítőként az a dolgom, hogy mindig az adott gyermeket vagy felnőttet értsem meg, és abból segítsem ki, amiben ő éppen elakad. Az természetes, ha a váratlan helyzetektől megrémülünk, de a szorongás akkor erősödik fel, ha a megküzdés helyett a félelmeinkbe menekülünk, átadjuk az érzéseinknek az irányítást, bennreked a stressz. Ez is fárasztó küzdés, úgy nevezzük, hogy éretlen védekezés. Az érett védekezés leginkább azoknak sikerül, akiknek stabil az énképe, egészséges az önbizalma. Erre épül az asszertív önérvényesítés és a konstruktív együttműködés. A felelősségvállalás és a tudatos megküzdés során felismerjük és kezeljük az érzéseinket. Ha nem megy, akkor kérünk hozzá segítséget.

HSP: Mentálhigiénés szakemberként, íróként, pedagógusok segítőjeként milyen tanácsokat ad ezekben a hónapokban?

AJ: Az önismeret, önbizalom, együttműködés fejlesztése, a megelégedés azzal, amink van, a hála gyakorlása, a szeretetteljes hozzáállás, a felelősségteljes, tudatos megküzdés gyakorlása minden helyzetben csak javunkra lehet. Tudatosítsuk magunkban, hogy minden érzésünk a mi „szolgánk”, azért van, hogy jó megoldásokhoz segítsen minket. Ha átadjuk nekik a hatalmat, olyanok leszünk, mint a fejnélküli lovasok. Tartsuk kezünkben az életünk irányítását. Ne ragadjuk bele a múltba, a jövő miatti aggódásba. Ne keressük a saját igazságunkat, vagy azt, hogy kit hibáztathatunk. Keressük a jó megoldásokat.


HSP: Mit tehetünk gyermekeink testi-lelki egészségéért ezekben a hónapokban?

AJ: A gyerekeknek feltétel nélküli szeretetre és egy kiszámítható, élhető rendszerre (szabályok, határok) van szükségük ahhoz, hogy az egészséges énképük megalapozódjon, vagy javuljon. Segítsük őket abban, hogy reálisan lássák és elfogadják önmagukat. Legyünk olyan támasz számukra, akihez bármikor, bármilyen problémájukkal fordulhatnak. Éreztessük velük, hogy fontosak, érdekesek, örömforrások számunkra. Ennek alapján olyan bizalom alakul bennük, hogy képesek lesznek szembenézni a kihívásokkal, és ők is reálisan tudnak látni és elfogadni másokat. Mutassunk példát számukra az emberséges és eredményes hozzáállásunkkal, egészséges életvitelünkkel. Ugyanis a gyerekek utánzással tanulnak és még a lázadó kamaszok is a tanult mintákból merítenek. Ha a számukra fontos felnőttek nem fejlődnek, akkor a gyerekek reménytelennek láthatják az életüket. Bátorítsuk őket, támogassuk jellemfejlődésüket és tanítsuk őket önálló gondolkodásra és cselekvésre.

HSP: Az óvodáskorú gyermekekre vajon milyen hatással lesznek hosszútávon ez az időszak? Mivel, hogyan támogathatjuk a kicsiket?

AJ: Sajnos erre nem tudok válaszolni. Sem társadalomkutató, sem jós nem vagyok. Ráadásul szerintem nem lehet szétválasztani azt, ahol a koronavírus megjelenése előtt tartott a gyermekek helyzete, és ahol most tart. Nem közelíthetünk úgy a témához, mintha a gyermekeinknek csak a vírushelyzet okozna nehézséget, vagy mintha annak semmi köze nem lenne ahhoz, hogy alapvetően sok problémával küszködtünk eddig is. Szerintem általánosan elmondható, hogy sok szülőnek hiányos a gyermeknevelési ismerete, a szülők güriznek a megélhetésért, a lakásért, sok a válás, a mozaikcsaládok működtetése rendkívül nagy kihívás, ahogy a gyermek/ek egyedül nevelése is. A pedagógusok túl vannak terhelve adminisztrációval, minősítési ellenőrzési eljárásokkal, a fiatalok nem akarnak a pályára jönni, vagy itt maradni, óriási a pedagógushiány. Az, hogy egy pedagógus azt mondja a szülőnek, hogy ő nem tud mit tenni ebben a helyzetben, mert nem informatikus, vagy őt nem lehet online kapcsolattartásra kötelezni, nem csak arra mutat rá, hogy a pedagógus nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, hanem arra is, hogy alapvetően rossz a hozzáállása, nem tud vagy nem képes felelősséget vállalni a gyerekek nevelésért, tanításáért, vagy a szülők tájékoztatásáért, ami pedig törvény által előírt feladata. Félreértés ne essék, nem akarok senkit sem vádolni. Sőt, én éppen azon dolgozom nap, mint nap, hogy segítsem a szülőket, gyerekeket, pedagógusokat. (Pl. a Youtube csatornámra előadásokat teszek fel, lelki tanácsadást és képzéseket tartok.) Csupán arra akarok rávilágítani, hogy a problémák nem a Covid 19-vírussal kezdődtek, tehát nemcsak ezt kell legyőznünk.
Az előző kérdéshez adott válaszokat a kisgyermekeknél is alkalmazhatjuk. És ne felejtsük el, hogy az óvodáskorú gyermekek életkori sajátossága, hogy lételemük a mozgás és a játék, amit minden körülmények között biztosítanunk kell számukra. Fontos jellemzőjük még a magatartásuk érzelmi vezéreltsége, tehát tanítsuk őket és mutassunk jó példát ahhoz, hogy az érzelmeiket felismerjék, kifejezzék, kezeljék, és mások érzelmei iránt is ilyen tudatosságra törekedjenek. A gyerekek nem attól mennek tönkre lelkileg, hogy nehéz helyzeteket élnek át, hanem attól, ha ezekre semmilyen segítséget, megoldást nem találnak és a félelem, szorongás, düh stb. bennreked és átveszi az irányítást. Legyünk nyugodtak, de őszinték is, az ő általuk ismert szavakkal írjuk le a helyzetet. Figyeljünk rájuk értő figyelemmel, segítsük abban őket, hogy jól ki tudják fejezni magukat. A gyermekek kérdéseire konkrét, számukra érthető és elfogadható válaszokat adjunk. A kisgyermekek még nem a betegségtől vagy a haláltól félnek leginkább, hanem attól, hogy elveszítik a szüleiket és teljes kiszolgáltatottságban magukra maradnak. Tehát a szülő – gyermek kapcsolat erősítése, a jó minta és a tudatos magatartás lehet talán az egyik legjobb megoldás. És természetesen vigyázzunk magunkra és egymásra!

HSP: Ön szerint, ha véget ér a rémálom, hogyan tudjuk visszanyerni biztonságérzetünket, és miként segíthetünk gyermekeinknek ebben? Lehet, hogy életkoronként más és más a tennivaló?

AJ: Ez sajnos nem rémálom, hanem maga a valóság, és szerintem nem fog véget érni, legfeljebb átalakul. A biztonságérzet illúzió mindaddig, amíg azt hisszük, hogy kapaszkodhatunk olyan külső dolgokba, mint pl. pénz, hatalom, munka, család. Éppen ez a járvány mutatott rá, hogy egy szempillantás alatt minden kapaszkodó kicsúszhat a kezünkből. Az is illúzió, hogy eddig biztonságban voltunk. Csak a legtöbben viszonylag nagyobb biztonságban voltunk. Nekem egyetlen egy, ami teljes biztonságot ad, a hitem. Sokan imádkoznak Istenhez, ha bajba kerülnek, de ha nem ismerik Őt, és nem értik a törvényeit, az ígéreteit, nem tartanak vele kapcsolatot, akkor a rémült segélykiáltás nem biztos, hogy elég lesz. Emellett a saját énképünk formálásával egy olyan belső stabilitásra, rugalmasságra, biztonságra tehetünk szert, ami a nehéz helyzetekben tisztán látást, az érzelmek és a tudatosság kézben tartását segíthetik elő. A nehézségek formálnak minket a leginkább. Ezért én nem azt kívánnám, hogy soha ne legyen nehézség az életemben, hanem azt, hogy bármi is jön, tudjak vele megküzdeni.

HSP: Van-e esetleg olyan könyve, amit ebben az élethelyzetben ajánlana az olvasóknak?

AJ: Van egy önismereti regényem, amit 14 éves kortól bárkinek tudok ajánlani. A címe: Hahó! Odabent vagy? Egy másik könyvem pedig a testi, lelki egészséghez és megküzdéshez mutat be sok jó gyakorlatot, a címe: És Veled ki törődik? Az óvodás és kisiskolás gyerekek otthoni foglalkoztatásához pedig nagyon hasznos segítség lehet a Mi lennék, ha sorozatunk.



VISSZA